Szúnyogok
A hazánkban élő közel 50 szúnyogfaj közül higiénés jelentőségük és gyakoriságuk miatt a foltosszárnyú maláriaszúnyog, a gyötrő szúnyog, a házi szúnyog és a mocsári szúnyog biológiáját, valamint az ellenük való védekezés lehetőségeit ismertetjük.
Közös tulajdonságuk, hogy teljes átalakulással fejlődnek.
A peterakás a nőstények megtermékenyítése után 1-4 nappal kezdődik. A petékből kikelő szúnyoglárvák fejlődéséhez a víz nélkülözhetetlen. Ennek ellenére a szúnyog-lárvák nem elsődleges vízi élőlények, hanem csak másodlagos, a vízhez alkalmazkodott szervezetek. Erre utal az is, hogy állandóan a víz felszínén, vagy csak kis vízmélységben, légcsövüket a víz felszínén tartva (a mocsári szúnyog kivételével), az oxigént nem a vízből, hanem a légköri levegőből nyerik. A víz oxigéntartalma a lárvákra alig van hatással. A lárvák fejlődésére a víz fizikai jellemzői közül a hőmérsékletnek van döntő szerepe, 16-20 °C között kb. egy hónap, 25 °C-on két hét. A hőmérsékleti határok az egyes fajokra jellemzőek. Alacsony hőmérsékleten a fejlődés lelassul, vagy leáll, magasabb hőmérsékleten viszont a lárvák halandósága növekszik. A víz befagyását még a lárvaállapotban telelő fajok sem tűrik, ezért a fagy elől az iszap mélyébe ássák magukat. A szél, a hullámzás a lárvákat elpusztítja, a tenyészőhely idő előtti kiszáradása pedig a legtöbb lárva számára végzetes. Táplálékukat a vízben élő egysejtű szervezetekből és szerves törmelékből szűréssel szerzik meg.
A bábállapot 3-4 napig tart. A víznél könnyebb báb a felszínen úszik. Amennyiben a vízre árnyék vetődik, vagy megrezdül, a báb gyors mozgással lebukik.
A hím szúnyog szájszerve a bőr átszúrására alkalmatlan, ezért csak növényi nedvekkel táplálkozik. Vért kizárólag a nőstény szúnyogok szívnak, de a kikelt imágók még nem táplálkoznak, mert kellően meg nem szilárdult szájszerveikkel a bőrt nem képesek átszúrni.
Legmohóbban a 3-4 napos nőstény támad. Megszokott gazdáját, szagát és hőmérsékletét érzékelve, optikai és kémiai érzékszervei segítségével találja meg. Az éhes nőstény a szúrásra legalkalmasabb felület kiválasztása céljából az ember, vagy az állat bőrét gondosan végigtapogatja, majd a bőrfelszín alatt húzódó eret megkeresve szívókáját az arra alkalmas helyen szúrja be.
Átlagos élettartamuk alig több egy hétnél. Halandóságuk a természetben rendkívül nagy, naponta közel 40% is lehet. Az alacsony hőmérséklet és a nem túl magas páratartalom élettartamukat meghosszabbítja.
A maláriaszúnyog testtartása egyenes, a falon ülve potroha a fal síkjával hegyesszöget alkot, a mennyezetről függőlegesen lóg le. A gyötrő-, a házi- és a mocsári szúnyog tora és potroha viszont szöget zár be, ezért a falon potrohuk a fal síkjával párhuzamos, a mennyezeten ferdén ülnek.
Foltosszárnyú maláriaszúnyog (Anopheles maculipennis)
Imágó alakban telel át. A rejtekhelyre vonuló, zsírtartalékot gyűjtő, megtermékenyített nőstények 6-8 hónapig is életben maradhatnak.
Gyötrő szúnyog (Aedes vexans)
Pete alakban telel át. A nőstény petéit egyesével nem a vízre, hanem a növényekre, vagy a nedves talajra rakja le, ahol az esőzések, áradások, esetleg hóolvadás alkalmával, vagy a talajvíz emelkedésekor előbb-utóbb víz alá kerül. A pete hosszú ideig, akár évekig életképes marad. Téli vizekben fejlődése nem indul meg, csak akkor, amikor a tavaszi nap a vizet felmelegíti.
Házi szúnyog (Culex pipiens molestus)
Egész éven át tenyészik. Csak olyan helyeken él, ahol télen is talál alkalmas vizet. A nőstény peterakáskor 2-300 petét rak a víz felszínére oly módon, hogy azok összetapadva, petetutajt alkotva a víz felszínén ússzanak.
Mocsári szúnyog (Mansonia richiardii)
Lárva alakban telel át. A nőstény petéit a vízfelszínre rakja. A lárva növekedése rendkívül lassú (kb. 10 hónap), ezért csak állandó vizekben (pl. tavakban, mocsarakban, csatornákban stb.) fejlődik. A lárva és a báb légzőcsövét a vízinövények szárába fúrja és az onnan felvett levegővel légzik.
